Ki ne szeretné a napraforgót?

Vidéken autózva most kötelező megállni a virágba borult napraforgó-táblák mellett! Biztos, hogy más hangulatban folytatjuk az utat, ha néhány percig szemünket nyugtatjuk a napsárga növények tömegén. Letörni szinte lehetetlen, és nem is illik ugyebár, de ha végképp nem bírunk ellenállni a csábításnak, akkor legalább legyen nálunk egy zsebkés.

Sokat hallottunk már arról, hogy a napraforgó (Helianthus annuus) olaja többszörösen telítetlen zsírsav tartalma miatt milyen sokoldalúan felhasználható: nehezen gyógyuló sebek és száraz bőr kezelésére, valamint étkezési célokra. Viszont az már kevésbé ismert, hogy a napraforgó ragyogó sárga szirma szárítva, gyógyteaként fogyasztva a lázcsillapítás és a görcsoldás ellenszere.

Guruló zöld labdák

A zöld bogyók általában finomak, vagy szépek, de ha egyik sem, akkor biztosan viccesek. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a narancsepernél (Maclura pomifera) kevés mulatságosabb termés létezik. Igaz, egyáltalán nem gyógyít, se nem fűszerez, maximum a lelket. A vadnarancs nevével ellentétben emberi fogyasztásra nem alkalmas. Népies neveit (majomagy, lócitrom) olvasva gyanítom, hogy nemcsak engem fakaszt mosolyra ahányszor csak meglátom a földön a szanaszét gurult zöld labdákat. Mély vizesárkok szélén egyensúlyozva nem egyszer bonyolódtam veszélyes kalandokba, amikor próbáltam begyűjteni ezeket a gömbölyű jószágokat. Aki pedig a fáról szeretne szakítani, az még jobban vigyázzon, mert ez a kis aranyos tüskés ágakon hízik ilyen szép nagyra. Ha pedig már megvan a zsákmány, akkor se veszítsük el a fejünket, hanem gondosan csomagoljuk be a ragacsos, fehér nedvet eresztő terméseket, mielőtt begyömöszölnénk a legszebb színházi táskánkba.